Hírek
Hazai hírek / Nemzetközi hírek / Archívum


Európai Népegészségügyi Társaság (EUPHA)
Az EUPHA egy nemzetközi, multidiszciplináris, tudományos ernyőszervezet, amely a népegészségügyi társaságokat, szervezeteket, intézményeket gyűjti össze. Közel 12.000 kutatót fog össze az együttműködés és a tapasztalatcsere érdekében Európa szerte. Az EUPHA 1992-ben alakult 15 taggal (12 országból) mára 69 tagja van 40 országból. Az EUPHA célja fejleszteni az európai polgárok egészségét és csökkenteni az egészségbeli egyenlőtlenségeket. Arra törekszik, hogy támogassa az államok, a régiók, a népegészségüggyel foglalkozó nemzeti és nemzetközi szervezetek és a szakértők erőfeszítéseit a népegészségügy hatásának növelése érdekében. Küldetése: Tudás- és kapacitásfejlesztés a népegészségügy területén, a gyakorlati és a politikai döntéshozás támogatása tudományos bizonyítékokon keresztül, valamint tudásfejlesztés és -megosztás a partnerekkel és tagokkal. Munka partnerségben: A fenntartható fejlődés a népegészségügyben csakis együttműködéssel érhető el. Az EUPHA együttműködik nemzetközi és európai kormányzati és nem kormányzati szervezettekkel ugyanúgy, mint nemzeti intézményekkel és szervezetekkel, amelyek azonosulnak az EUPHA európai népegészségügy fejlesztéséért való elkötelezettségével és értékeivel. Az EUPHA tevékenységei 4 pilléren alapulnak: Kutatás, politika, gyakorlat, ill. tréning és oktatás Ezzel az új stratégiával az EUPHA hidat épít a népegészségügyi kutatás, politika, gyakorlat és oktatás között. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet tagja a Népegészségügyi Képző-és Kutatóhelyek Egyesületének (NKE), amelyen keresztül Intézetünk hírlevélben értesül az EUPHA aktuális tevékenységeiről, információiról.
Az EUPHA 2010 augusztusi hírlevele megtekinthető itt.

_____________

Jelentős népegészségügyi, egészségfejlesztési konferenciák és események Európában.

Az IUHPE 2010. évi 20. Egészségfejlesztési Világkonferenciát szervez „Egészség, egészséggel összefüggő esélyegyenlőség, fenntartható fejlődés” címmel.
A konferencia helye és időpontja: Genf, 2010. július 11-15.
Kapcsolódó anyagok:
- meghívó
- az absztraktok benyújtásával kapcsolatos részletes tájékoztató
- „Meet the authors” c. konferencia szekcióval kapcsolatos felhívás

-2009 October 14-18
World Health Summit: The evolution of Medicine
Location: Berlin, Germany
Organized by: Charité Berlin
www.worldhealthsummit.org

-2009 November 2-6
EUREGIO III Workshop 1: Optimising Health through Application of EU Structural Funds - Learning lessons to inform regions in the 2007-2013 period and beyond
Location: Budapest, Hungary
Organized by: University of Liverpool
http://www.euregio3.eu/news/show/1st-workshop-organized-on-health-investment-in-str/
-2009 November 5- 6
INIC09 - Lost in transition: Meeting the challenge through integrated care
Location: Vienna, Austria
Organized by: International Network of Integrated Care (INIC)
http://www.integratedcare.eu/downloads/090912tekst-website-wenen-2009-070909.pdf
-2009 November 5-8
ASPHER European Conference on Public Health
Location: Lisbon, Portugal
Organized by: The Association for Schools of Public Health in Europe (ASPHER)
http://www.epha.org/a/3287

-2009 November 19
EHMA Conference ManagingCross Border Healthcare
Location: Larnaca, Cyprus
Organized by: European Health Management Association
www.ehma.org

- 2009 November 25-28
2nd European Public Health Conference (ASPHER Annual Conference 2009): Human ecology and public health
Location: Lodz, Poland
Organized by:  EUPHA - ASPHER
http://www.eupha.org/site/upcoming_conference.php

-2009 December 2- 4
International Swine Flu Conference
Location: London, UK
Organized by: New Fields
http://www.new-fields.com/isfc_uk/
-2009 December 10-11
Erasmus Observatory on Health Law
Location: Rotterdam, the Netherlands
Organized by: Erasmus University
http://www.erasmusobservatoryonhealthlaw.nl/eventss/
-2010 February 10-12
Towards better work and well-being
Location: Helsinki, Finland
Organized by: Finnish Institute of Occupational Health
www.ttl.fi/betterwork

-2010 February 23-24
4th Annual European Nutrition & Lifestyle Conference Enabling healthy choices - where does the regulatory balance lie?
Location: Brussels, Belgium
Organized by: Forum Europe
www.nutrition-lifestyle.eu
-2010 April 14-16
18th International Conference on Health Promoting Hospitals and Health Services: Tackling determinants of health inequalities: Contributions of the HPH Network
Location: Manchester, UK
Organized by:
www.univie.ac.at/hph/manchester2010
www.hphconference2010.co.uk

- 2010 April 19-21
Geneva Health Forum: Towards Global Access to Health
Location: Geneva, Switzerland
Organized by: Geneva Health Forum
www.ghf10.org

-2010 June 28-30 – July 1
9th Annual International Conference on Health Economics, Management & Policy
Location: Athens, Greece
Organized by: Athens Institute for Education and Research
http://www.atiner.gr/docs/Health.htm

-2010 July 7-10
8th European Conference on Health Economics - Connecting Health and Economics
Location: Helsinki, Finland
Organized by: National Institute for Health and Welfare
www.eche2010.fi/

-2010 July 11-15
20th IUHPE World Conference on Health Promotion: Health, Equity & Sustainable Development
Location: Geneva, Switzerland
Orgaized by: IUHPE - Health Promotion Switserland
http://www.iuhpeconference.net/

-2010 September 7-10
EACH International Conference on Communication in Healthcare
Location: Verona, Italy
Organized by: European Association for Communication in Healthcare
http://www.each-conference.com/

-2010 November 10-13
EUPHA Annual Conference 2010: Integrated public health
Location: Amsterdam, the Netherlands
Organized by:  EUPHA - Netherlands Public Health Federation
http://www.eupha.org/site/future_conferences.php

-2011 November 10-12
EUPHA Annual Conference 2011: Public health and welfare – welfare development and health
Location: Copenhagen, Denmark
Organized by: EUPHA – Danish Society of Public Health
http://www.eupha.org/site/future_conferences.php

-2010 November 16-19
First Global Symposium on Health Systems Research
Location: Montreux, Switzerland
Organized by: World Health Organization
http://www.who.int/alliance-hpsr/alliancehpsr_symposiumbrochure_2010.pdf

_____________

 

Closing the Gap in a Generation: Health Equity throught Action on the Social Determinants of Health konferencia

A két napos nemzetközi Számoljuk Fel Egy Generáció Alatt a Szakadékot: Az Egészséggel Összefüggő Esélyegyenlőség Megteremtése az Egészség Társadalmi Meghatározóin Keresztül (Closing the Gap in a Generation: Health Equity throught Action on the Social Determinants of Health) című konferenciát 2008. november 6-7. között rendezték meg Londonban, melynek házigazdája az angol egészségügyi miniszter volt. A rendezvény alapjául az Egészség Társadalmi Meghatározói Bizottság (Commission on Social Determinants of Health) záró jelentése szolgált, amely megjelentetése az Egészségügyi Világszervezet nevéhez főződik. A rendezvény fő célja az volt, hogy a Bizottság által kiadott dokumentum ajánlásai áttekintésre kerüljenek. A konferenciának több mint négyszáz résztvevője volt a világ minden tájáról, beleértve a minisztereket, vezető politikai döntéshozókat, nemzetközi szervezetek képviselőit, civil szférát. A konferencia honlapján megtekinthetőek az előadások, valamint a plenáris szekciók előadásai videó felvételen: www.csdhconference.org.

Fontos nemzetközi szakmai dokumentumok megjelenése

Healthy Societies: Addressing 21st Century Health Challenges
Prepared by Professor Ilona Kickbusch, Adelaide Thinker in Residence Department of the Premier and Cabinet May 2008 - State of South Australia


Ilona Kickbusch, az egészségfejlesztés egyik legkiemelkedőbb alakja által megalkotott dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a 21. században az egészségi állapottal és a környezettel kapcsolatos témák között szoros az összefüggés. Mindkettő esetében súlyos problémákkal kell szembenéznünk, többek között azzal, hogy fejlődési irányuk nincs összhangban a fenntartható jólét fogalmával. Mindkét téma alapvető változásokat sürget szociális és szakpolitikai terén egyaránt. A környezetet illetően, már kezd elterjedté válni az a felfogás, hogy ahogyan éljük az életünket, használjuk az energiaforrásokat az veszélyezteti a bolygónkat és az általa biztosított forrásokat, valamint szintén hatással lehetnek egészségi állapotunkra az által, hogy elpusztítják az élet nélkülözhetetlen feltételeit, mint például a vizet. Fontos megérteni, hogy a mód, ahogy éljük az életünket és az energiafelhasználásunk a 21. században nem kívánatos hatással lehet az egészségi állapotunkra és a jóllétünkre.
Dokumentum letöltése

Behaviour change strategies and health: the role of health systems (Resolution)

Ez a WHO Európai Regionális Bizottsága által kiadott, a magatartásváltozás stratégiái és az egészség összefüggését hangsúlyozó határozat az európai egészségügyi rendszerek erősítésének céljából készült el. A dokumentum felszólítja a tagállamokat a szakpolitikai céljaik kidolgozására, a WHO által közvetített és a tagállamok által jóváhagyott értékekkel és alapelvekkel összhangban, valamint világos monitorozási és értékelési folyamatok támogatásával.
Határozat letöltése

Introduction to Evidence-Informed Public Health and Compedium of Critical Appraisal Tools for Public Health Practice

National Collaborating Centre for Methods and Tools (NCCMT)
McMaster University, Hamilton, Ontario – Public Health Agency of Canada

A szakmai háttéranyag definiálja a „bizonyítékokkal rendelkező népegészségügy” (Evidence-Informed Public Health) fogalmát. A tanulmány összefoglalja az aktuális irodalmakat és ezen kívül olyan értékelő eszközöket mutat be, amelyek segítségével be lehet építeni a legjelentősebb kutatási bizonyítékokat a népegészségügy gyakorlatába és a szakpolitikák megalkotásába. Az eszköz arra szolgál, hogy segítsen a népegészségügyi vezetőknek a programok prioritásaival kapcsolatos döntéshozásban. A teljes dokumentum elérhető: http://www.nccmt.ca/pubs/eiph_backgrounder.pdf

 

Health for all? A critical analysis of public health policies in eight European countries

Editors: Christer Hogstedt, Henrik Moberg, Bernt Lundgren and Mona Backhans
Swedish National Institute of Public Health 2008

A dokumentumban nyolc kutató számol be országuk népegészségügyi politikáiról, különös hangsúlyt fektetve az egyenlőtlenségekre. A résztvevő országok Európa különböző részeiről lettek kiválasztva, melyekben az északi (Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország), nyugati (Anglia, Hollandia) és déli (Olaszország, Spanyolország) területek is képviseltetik magukat. Az átfogó dokumentum nem csak olyan kérdésekre tér ki, hogy az adott országok milyen felméréseket végeztek a klasszikus népegészségügyi problémákkal kapcsolatosan – mint például a dohányzás, alkoholfogyasztás és fizikai aktivitás –, hanem, hogy a megalkotott szakpolitikák figyelembe veszik-e az egészség társadalmi-gazdasági meghatározóit és a végrehajtásuk során milyen tapasztalatokat szereztek. A teljes dokumentum elérhető: http://www.fhi.se/shop/material_pdf/R200821_Health_for_all0808komp.pdf
 

Closing the Gap in a Generation: Health equity through action on the social determinants of health

Final Report of the Commission on Social Determinants of Health
CSDH August 2008 – Geneva, World Health Organization

“Az egészség társadalmi-gazdasági meghatározói munkacsoport” záró riportja az egészség társadalmi-gazdasági meghatározóinak elemzéséről számol be, valamint konkrét példákat is szolgáltat ahhoz, hogy hogyan lehet a különböző országokban az egészséget javítani és az egészségi állapotbeli egyenlőtlenségeket csökkenteni.
A dokumentum összefoglalója magyar nyelven;
A teljes dokumentum elérhető: http://www.who.int/entity/social_determinants/final_report/csdh_finalreport_2008.pdf

Policies and practices for mental health in Europe
Meeting the challenges

Copenhagen, London, 10 October 2008

A WHO Európai Regionális Irodája által kiadott és az Európai Bizottság által finanszírozott riport olyan adatokat szolgáltat a mentális egészséggel kapcsolatos szakpolitikákról és gyakorlatokról, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetőek.  A dokumentum jelentős informácóhiányra hívja fel a figyelmet. Ezen kívül lehetővé teszi az országok összehasonlíthatóságát, olyan indikátorok segítségével, mint a pszichiáterek száma, finanszírozás, szolgáltatások, munkaerőképzés, receptírás antidepresszánsról, használóik és kezelőik nyilvántartása. Az adatokat az egészségügyi minisztériumok szolgáltatták. A teljes dokumentum elérhető: http://www.euro.who.int/document/E91732.pdf

 

Evidence and Healthy Public Policy: Insights from Health and Political Sciences
                  
Patrick Fafard, Assistant Professor, Graduate School of Public and International Affairs, University of Ottawa
Research Fellow, Canadian Policy Research Networks
National Collaborating Centre of Healthy Public Policy

A dokumentum a népegészségüggyel kapcsolatos szakpolitikákra fókuszál, különös hangsúlyt fektetve a tudományos bizonyítékok szerepére a szakpolitikák megalkotásában. Beszámol arról, hogy mely tudományos bizonyítéknak lehet hatása a népegészségügyi szakpolitikára. Két fő kérdéskört taglal: Mit tudunk a szakpolitikák megalkotásáról, továbbá, hol és hogyan lehet a bizonyítékokat a leghatékonyabban alkalmazni? Mi számít bizonyítéknak és mi a szerepe a szakpolitikák megalkotásában? A teljes dokumentum elérhető: http://www.cprn.org/documents/50036_EN.pdf

Building Capacity for Action

European Alcohol Policy Conference
Building Capacity for Action címmel rendezték meg a harmadik európai alkoholpolitikai konferenciát (European Alcohol Policy Conference) Barcelonában 2008. április 3-5 kötött, melynek 352 részvevője volt és 36 ország képviseltette magát.
További információ: itt.
_____________

WHO Alkoholpolitikai Meeting Barcelona
A WHO Európai Regionális Irodája alkoholszakértői meetinget szervezett 2008. június 18-19. között Barcelonában. A meeting fő célja az volt, hogy elősegítse az összeállítását és végrehajtását egy olyan globális alkoholpolitikai stratégiának, amely összhangban áll a WHO Regionális Irodája (Framework for Alcohol Policy) és az EU által kidolgozott irányelvekkel. A szakértők részvételével és megjegyzéseivel véglegesítésre kerül egy globális stratégia, mely a tagállamokon belül előforduló alkohol fogyasztás okozta károk csökkentésére irányul.
További információ:itt.
______________

EU Health Strategy White Paper
Most már magyarul is elérhető az Európai Bizottság az EU egészségstratégiájáról szóló Fehér Könyvének vezetői összefoglalója: itt.
______________

Az Európai Bizottság 2007. októberében fogadta el az Unió régóta hiányolt és tervezett Egészségstratégiáját.
Az Európai Tanács egészségügyi miniszterei december 6-án fogják a Stratégiát megvitatni és annak gyakorlati megvalósítására javaslatokat tenni. A Stratégia három pillérre építkezik: (1) az egészség fő kérdései (2) egészség minden szakpolitikában (3) a globális egészséggel kapcsolatos kérdések A Stratégia teljes szövege angolul ezen a weblapon érhető el: http://ec.europa.eu/health/ph_overview/Documents/strategy_wp_en.pdf
______________

Népegészségügyi Program 2008-2013
Az EU tagállamok egészségügy miniszterei az Európa Tanács 2007. október 9-i ülésén elfogadták az Unió Népegészségügyi Programját a 2008-2013-as időszakra. A hat évig tartó Program 2008. január 1-jén kezdődik és a költségvetése 321,5 millió Euró, azaz kb. 30 millióval kevesebb, mint a korábbi Program büdzséje. A fő témák részben igazodnak a korábbi prioritásokhoz: a lakosság egészségi biztonsága, egészségfejlesztés, az egészségbeli egyenlőtlenségek csökkentése és az egészségről szóló információk és tudás széleskörű terjesztése.
További információk a DG SANCO weboldalán érhetőek el.
______________

Eurobarometer Health
Az Európai Unió a rendszeresen megjelenő Eurobarometer sorozat külön kiadványaként közétette az EU tagállamok és jelöl államok lakosainak egészségi állapotáról szóló felmérés eredményeit. Ehhez hasonló felmérések készültek már korábban, mivel az Európai Bizottság és az Európai Parlament kiemelten fontosnak tartja az Unió lakosainak egészségmagatartását vizsgáló rendszeres felméréseket. A kiadvány igazodik az EU Népegészségügyi stratégiájának célkitűzéseihez, amely az egészséggel kapcsolatos információk szélesebb körben történő terjesztését és a népegészségügyi programok megfelelőbb monitorozását kívánja elérni.
_______________

Zöld Könyv „A dohányfüstmentes Európáért”
Az Európai Bizottság 2007. januárjában megjelentetett egy Zöld Könyvet „A dohányfüstmentes Európáért” címmel, amelyet 2007. szeptemberében magyarra is lefordítottak.
_______________

Népegészségügyi Program magyar nyelven...
A 2007-2013-as Népegészségügyi Program már magyar nyelven is elérhető.
_______________

Finn tanulmánykötet...
Az Európai Unió finn elnöksége alkalmából a finn Egészségügyi Minisztérium megjelentette a Health in All Policies című tanulmánykötetet. A finn elnökség egészségpolitikai jelszavát tükröző című könyv az egészségpolitika hátárán átnyúló interszektoriális megközelítést támogatja és ennek alkalmazására számos politikai területen (pl. lakáskérdés, közlekedés, környezet, nevelés, pénzügy, adóügy, és gazdasági szakpolitika) mutat be példákat.
_______________

Egészség EU portál...
Az Európai Bizottság elindította az Egészség-EU-t, az EU közegészségügyi portálját, melynek célja, hogy egységes hozzáférési pontként biztosítson megbízható és könnyen elérhető információt az egészségügy témáját érintő legkülönbözőbb kérdésekkel kapcsolatban. A portál fontos információforrás lesz az állampolgárok, a betegek, az egészségügyben dolgozók, a témában érdekelt felek, a szakpolitikusok és a közigazgatási szervek számára egyaránt. Az Európai Bizottság, a tagállamok és a témában érdekelt szervezetek szakértői 6 témakörön belül 47 egészséggel kapcsolatos témát határoztak meg. A 6 témakör közül elsősorban "az egészségem" és "az életmódom" tartalmaz az egészségfejlesztés iránt érdeklődők számára hasznos információkat. A portál egyelőre csak angolul olvasható, de rövid időn belül 20 nyelven, többek között magyarul is elérhető lesz. További információ
________________

Népegészségügyi Program - értékelés
Az európai 2003-2008-as Népegészségügyi Program eddigi projektjeinek értékelésével egy külső szakmai csoportot bízott meg a Bizottság. Az értékelés célja, hogy egy független, szakmai bizonyítékokon alapuló összefoglaló szülessen a program bevezetése óta eltelt három év tapasztalatairól. A szakértői riport letölthető itt (angol nyelven).
________________