Tisztelt Látogatónk!

A Munkahelyi Egészségfejlesztés Európai Hálózata (ENWHP)új európai programot indított „Munkahely. Lélekre hangolva” (Work. In tune with life) címmel, amelynek hazai megvalósító szervezete ismét az Országos Egészségfejlesztési Intézet lesz. A program 2010. januárjában indul és tekinthető a 2009-ben befejeződött és hazai szinten nagy sikereket elért Move Europe program folytatásának.  Ezúttal azonban a munkavállalók mentális egészsége és a munkahelyi lelki egészségfejlesztés kerül fókuszba.  A progamra olyan munkahelyek jelentkezését várjuk, akik kiemelten foglalkoznak dolgozóik lelki egészségének védelmével, fenntartásával.
A „Munkahely. Lélekre hangolva” program kapcsán hamarosan egy aloldalt indítunk az Intézet weblapján, ahol bővebben is tájékozódhatnak a részletekről. 

A Move Europe program eredményeiről

A „Move Europe” a Munkahelyi Egészségfejlesztés Európai Hálózatának (ENWHP) 2006-tól 2009-ig tartó programja volt, hazai koordináló szervezete az Országos Egészségfejlesztési Intézet volt. A projekt elnyerte az EU Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségének támogatását is.
A program célkitűzése az volt, hogy átfogó kampány keretében vállalatokat mozgósítson annak érdekében, hogy az „Egészséges munkavállaló az egészséges munkahelyeken” cél megvalósulhasson - európai és országos szinten egyaránt. A program négy területre fókuszált: fizikai aktivitásra való motiválás, egészséges táplálkozás elősegítése, dohányzás visszaszorítása és munkahelyi stressz megelőzése.
A program iránt érdekelődő vállalatok egy internet alapú önkitöltős kérdőív segítségével tesztelhették egészséggel kapcsolatos törekvéseiket. Mindezek után a programra jelentkező munkahelyek egészségfejlesztési programjait, törekvéseit, gyakorlatait szakmai bíráló bizottság segítségével vizsgálva és nyomon követve, értékeltük az egyes munkahelyi egészségfejlesztési modelleket, valamint a szervezetek egészségpolitikáját.
A program eredményeképpen a kiválasztott legjobb munkahelyi egészségfejlesztési modelleket megvalósító szervezetek és cégek elnyerték az Egészségbarát Európai Vállalat címet. A legjobb programokat megvalósító hazai munkahelyek: a MOL Nyrt. és az Unilever Kft. 2009. februárjában a programot lezáró hazai konferencián vehették át díjaikat, illetve 2009. áprilisában egy Perugiában megrendezett európai konferencián is elismerő díjazásban részesültek. Ezen túlmenően további 10 hazai munkahelyet oklevéllel díjaztunk. A legsikeresebb hazai és nemzetközi pályázók megvalósult programjainak részletes beszámolóját honlapunkon is elolvashatják a következő link alatt