Az ajak- és szájüregi rák okozta halálozás Magyarországon drámaian megnőtt. A férfiak és nők esetében egyaránt első helyen állunk Európában. Hazánkban, 2005-ben 3895 új beteget regisztráltak, közülük 3011 férfi. Ugyan ebben az évben 1567-en haltak meg ajak- és szájüregi daganat miatt. 1298 férfi volt. Még súlyosabb a kép, ha meggondoljuk, hogy az ajak- és szájüregi rákok esetében zömében olyan elváltozásokról van szó, amelyek már a betegség kifejlődését megelőző állapotban is könnyen felismerhetők, egyszerűen az ajak- és szájüreg alapos és szakszerű áttekintésével.

 

Kockázati tényezők

Dohányzás. Alkohol. Szájhigiénia hiánya. A dohányzás önmagában húszszoros, a nagy mennyiségű alkohol fogyasztása pedig harmincszoros, a kettő együtt 600-szoros rizikónövekedést okoz! A két tényező az ajak, száj, garat rákos megbetegedéseinek mintegy 90 százalékáért felelős!


Az egészségért – szájtátva is

Az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal ezen adatok tükrében döntött úgy, hogy előző évben indított modellprogramját folytatja, kibővíti a Nemzeti Népegészségügyi Programon belül, az ajak- és szájüregi daganatok alkalomszerű szűrésére az alapellátásban.

A modellprogram továbbfejlesztésével, az ÁNTSZ régiós szűrési koordinátorainak segítségével háziorvosok, foglalkozás egészségügyi orvosok és fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók kapcsolódtak be összesen 168-an, az ország 141 településéről. A szakdolgozók, az orvosok segítségével, e-tanulással sajátították el a szűrési protokollt, melyből on-line vizsgát tettek. Azt vállalták, hogy a rendelésükön bármilyen panasszal megjelenő, önként jelentkező személyen az öt perces - szűrővizsgálatot elvégzik, valamint szájápolási és étkezési tanácsokkal látják el. Az Adatvédelmi Törvény betartása mellett, on-line küldik az eredményeket az ÁNTSZ szerverére, ahol az automatikus összesítés megvalósul. A kiszűrtek nyomon követése a program része, így év végére pontos eredmények lesznek. Az év első hat hónapjában 12512 szűrésről érkezett on-line információ (0,11%-nál felmerült a kóros elváltozás gyanúja, ők további szakorvosi vizsgálatra lettek utalva) . Az orvosok és szakdolgozók egybehangzóan kedvező lakossági fogadtatásról számoltak be.

Az alapellátásban dolgozó orvosok ezen a honlapon keresztül bekapcsolódhatnak a modell programba.

Tapasztalatok a modellprogrammal kapcsolatban: orvosok, szakdolgozók írták

 

-„Megterhelő nem volt, bár nem mindig fér bele a napi 80-as forgalom esetén.”
-„A modell-programhoz kapcsolódó tevékenységek munkaidőn belül elvégezhetőek.”
-„Nem igényel a szűrővizsgálat sok időt és műszert sem, de a száj-hygiénés és egészséges táplálkozási tanácsadás időigényes. Ez nem okoz problémát, mivel külön nővérrendelőben történik.”
-„Számomra nem volt megterhelő, időkiesést sem okozott a munkámban.”
-„Mi már másodszor veszünk részt ilyen programban, így begyakorolt team munkában zökkenőmentesen folytatjuk a szűréseket.”
-„Kedvezően és örömmel fogadták a jó tanácsokat.”
-„Nagyon pozitív volt a fogadtatás, örülnek a lehetőségnek a páciensek.”
-„A szűrés jellege miatt volt az elején szokatlanabb, hogy rendelési időben az szakasszisztens végzi a szűrést. Korábban végzett szűrővizsgálatok során természetes volt, hogy a nővér végez bizonyos vizsgálatokat (vérnyomásmérés, vércukor, koleszterin szint ellenőrzés). A betegtájékoztatással kapcsolatos nővéri teendő a mindennapi betegellátás részét képezte eddig is. Jobb lenne, ha a szakápoló ehhez hasonló dolgokkal tudna többet foglalkozni és nem a nagy mennyiségű adminisztráció venné el ettől a tevékenységtől a lehetőséget.”
-„Sikeresnek ítélem meg a fogadtatást, az ápoló többrétű kapcsolatot tart a lakósággal, így nagyobb réteget tud megszólítani.”
-„Örömmel fogadták a plusz törődést.”
-„A szűrésnek örültek, a tanácsokat nem fogadták meg.”
-„A szájüregi rákszűrési lehetőség lakossági fogadtatása kedvező, és mivel maga a szűrési folyamat semmilyen kényelmetlen vizsgálattal nem jár, így az abban részt venni kívánók nem rettennek el az eljárástól.”
-„A páciensek nagyon jól fogadták, mind a felvilágosítás, mind a szűrés lehetőségét.”
-„Változó a fogadtatás a szűrő- programmal kapcsolatban, általában „ember- függő”, ki és hogyan fogadja a felvilágosítást, szűrést. Nagy mértékben befolyásolja az iskolai végzettség, szociális háttér is a fogadtatást, a szűrés-lényegének megértését, így vannak „csoportok”, akiknél a jobb megérthetőség végett több időre és ismétlődő találkozásokra, folyamatos követésre lenne szükség.”
-„A szűrésen többnyire azok a páciensek vesznek részt, akik rendszeresen jelentkeznek a rendelésen. A vizsgálaton résztvevő betegek hasznosnak és fontosnak tartják a vizsgálatot,szívesen fogadják a tanácsokat ill. .a felvilágosítást.”
-„Először kissé megijedtek, de miután elmondtam hogy miből áll a vizsgálat megnyugodtak. Nagyon szívesen hallgatták a felvilágosítás. Úgy érzem ezt egy feléjük külön irányuló figyelmességnek tekintették és ez nagyon tetszett nekik. Szűrés után a betegen többsége megköszönte, ami nagyon jól esett és kedvet adott a munkához.”  „Lényegesen több idő jutott így a gyógyításra.”
-„Vannak akiknek semmi újat nem mondtunk, másoknál alapvető felvilágosító munka szükséges- amit ő nem így érez.”

-„Egy dolgozó mondta: Évente 2x járok a fogorvosomhoz, fizetek 6000 Ft-ot, de soha még ilyen alaposan nem nézett meg.”

.